Konnichiwa!
Egy tini korban lévő lányka(shoujo figura xD) vagyok.Többször is megfordult a fejemben, hogy valahová le kéne írni a gondolataimat. Sok pozitív hatása lenne, mivel nem kell magunkban tartani olyasmiket, amit másoknak egyszerűen képtelenek vagyunk elmondani, vagy talán megpróbáljuk csak nem veszik észre , hogy számunkra ez fontos és figyelmen kívűl hagyják. Először a sima naplóírásra akartam rászánni magam. Morfondáltam rajta, hogy veszek egy elég vastag naplót valami cuki borítóval egy lakattal és kulcsokkal , aztán kiadok magamból mindent amit csak szeretnék. Valahogy ez a naplóvásárlás nem jött össze…azt hiszem el is felejtettem. Hónapokkal később előszedtem egy keményborítású füzetet és elkezdtem bele írni. Lustaságomnak köszönhetően 1,5 hétig írosgattam bele mondatokat, aztán , mint mindig mindent félbehagyok. Tudom, rossz tulajdonság, sőt ez az egyik legrosszabb tulajdonságom és tényleg utálom is , úgyhogy mostmár igazán megpróbálok leszokni róla. Visszatérve erre a naplós cuccra ismét semmi sem lett belőle. Aztán egyszer felkapcsolt a villanykörtém. Mivel imádok a gép előtt poshadni készíthetnék egy blogot! Talán azt nem unnám meg olyan gyorsan, mint minden mást…..talán…. . Felmentem egy blogos oldalra és írtam egy mondatot az első bejegyzésbe ezután soha többet nem mentem fel az oldalra. Őszintén szólva egyáltalán nem emlékszem a címére sem xD. Ismételten abba maradt a dolog. Aztán eljött e csodálatos pénteki nap! Egy hétvégére elfeledkezhetem a kimerítő és fáradságos iskolai hétköznapjaimról. Sosem gondoltam volna, hogy ma újbol nekiindulok egy blog írásnak és nemcsak egy sorral, hanem háát…remélem új erővel és kitartással.

Bejegyzések (RSS)
december 7th, 2007, 15:55
Helló, ez egy megjegyzés.
Törléséhez jelentkezz be, és nézd meg a bejegyzéshez tartozó megjegyzéseket. Ott találod a törlési és módosítási lehetőségeket.